Ropogós terep

Marcival és Lindával kimentünk egy nagy terepre. Mani meglepődött az idegen hucul társaságán, Farsang pedig feszengett a két ló között. Elvezettem Manit a falu elejére a Tölházig. Ott megmásztam vele a szánkódombot, és csak az erdőben ültem fel rá. Semmi gondja nem volt a felüléssel. Még el sem helyezkedhettem, mikor nyugodtan megindult elől. Hosszú száron is ügyesen sétált a többiek előtt. Később sajnos többször rázta a fejét, ez főleg a kezem ellen irányult, de egyébként tényleg jól ment logó szárakon, illetve kezd egy kis szája lenni. Most már van fék rajta.

Nagyon jót ügettünk az erdőben, sőt megeresztettünk két ropogós vágtát is. Az elsőt az erdőben, enyhe emelkedőn. Mindhárom ló élénk tempóban, de fegyelmezetten galoppozott.

A másodikat sokkal később a Csárda-völgyben már csak ketten élveztük, mert Marci addigra elbúcsúzott és hazafelé egyedül rövidített.

Farsangot előre akartam engedni, de majdnem lerúgta a fejemet, amikor nekiiramodott. Maninak se kellett több, ő is belehúzott és nagyjából fej fej mellett száguldoztunk. Linda az út bal oldalán egy szélesebb mezőn, én pedig az út jobb szélén a patak mellett.

Mentek mind a golyó, de nem éreztem, hogy az enyém kezelhetetlen lenne...

Lindának elfogyott a tér, bokrok következtek. Megpróbáltam jobbra a patak felé meghajlítani a lovam, de nem engedett, meghajlítottam balra, és azonnal megálltunk teljes vágtából.

Korábban kétszer patakon kellett átmennünk. Nem akart elől átmenni, de Farsang mögött gondolkodás nélkül átugrotta a patakot. Többször mászattunk, és kétszer erős lejtőn ereszkedtünk le. Ilyenkor leszálltam, levezettem, és gond nélkül visszaültem.

A fejrázáson kívül szinte tökéletesen ment.