Edzés a pályán
Ma újra a pályán edzettem, ez alkalommal rudak nélkül. Csillag szorgalmasan, átengedően dolgozott mindhárom jármódban. Újra gyakoroltam a hátulja körüli fordulatot, ami a múltkorihoz hasonlóan főleg balról jobb kézre sikerült jól. A vágta beugratás főleg bal kézen volt szép, itt kipróbáltam azt is, hogy lépés után csak két-három lépést mentem ügetésben, mielőtt beugrattam volna. Jobb kézre kétszer is rosszul ugrott be, de könnyedén hagyta korrigálni magát. A hátraléptetésen is elkezdtem dolgozni. Először egyáltalán nem tudta mit kellene csinálnia, de amint a legkisebb lépést megtette hátra levettem róla a nyomást, és megdicsértem. Nem arra fókuszáltam, hogy mindenképp teljesen egyenes, és folyamatos legyen a hátralépés, hanem arra, hogy a ló megértse a feladatot. Amint úgy éreztem, hogy ez megvalósult abbahagytam. Összességében elégedett voltam a mai edzéssel, mivel a megszokott feladatokat jól teljesítette, az újakhoz pedig példás hozzáállást mutatott.